#magyar kormány

Fütyörészve ment a falnak az Orbán-kabinet
 

Fütyörészve ment a falnak az Orbán-kabinet

Sokáig nem vette komolyan a kormány a Velencei Bizottságot, miközben már korábbi jelzésekből is világos volt: a testület észrevételeit az Európai Bizottság is magáévá teszi majd, bizottsági „áldás” nélkül pedig IMF-hitel sincs.

hvg.hu hvg.hu


„Derék jogászemberek” meózzák Orbánék dömpingtörvényeit
 

„Derék jogászemberek” meózzák Orbánék dömpingtörvényeit

Nem csak azt nézik, az általuk vizsgált sarkalatos törvények megfelelnek-e az unió jogrendszerének, hanem azt is, szélesebb értelemben véve teljesítik-e az európai normákat – írta a hvg.hu-nak Rudolf Dürr Schnutz, a Velencei Bizottság igazságügyi osztályának vezetője. A szervezet képviselői a héten jártak Magyarországon, hogy anyagot gyűjtsenek jelentésükhöz, amit az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése előtt vitatnak meg, várhatóan márciusban.


EB: még nem jött meg a magyar kormány levele
 

EB: még nem jött meg a magyar kormány levele

Egyelőre nem kapta meg az Európai Bizottság azt a válaszlevelet, amelyben a magyar kormány az uniós végrehajtó intézmény által egy hónappal ezelőtt indított kötelezettségszegési eljárásokra reagál - közölte a bizottság péntek déli sajtótájékoztatóján Pia Ahrenkilde Hansen, a bizottsági elnök szóvivője. Szijjártó Péter és Giró-Szász András szerint a kormány pénteken, határidőre elküldte válaszait.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu


600-660 milliárd forintos megtakarításra készül a magyar kormány
 

600-660 milliárd forintos megtakarításra készül a magyar kormány

A magyar államháztartás februárban bejelenteni tervezett szerkezeti átalakítása révén 600 és 660 milliárd forint közötti megtakarítás érhető el 2011 és 2013 között - idézte szerdán a Dow Jones amerikai gazdasági hírügynökség Nátrán Rolandot, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárát.

MTI MTI


Az AFP is a magyar eseményekkel foglalkozik
 

Az AFP is a magyar eseményekkel foglalkozik

"Össztűz alatt a magyar kormány" címmel budapesti tudósítást közölt szerdán az AFP francia hírügynökség annak kapcsán, hogy a jobboldali kormány tervbe vette az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozását. A taláros testület kedden visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót és az erről rendelkező jogszabályt.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH

Botka: Európa szégyenpadjára került a magyar kormány
 

Botka: Európa szégyenpadjára került a magyar kormány

Botka László szerint "a magyar kormány Európa szégyenpadjára került", az Európai Parlament szerdai vitájában a demokrácia hiányát kérték számon a legfontosabb szövetségesek. Szeged szocialista polgármestere erről csütörtökön a Közéleti Kávéház című rendezvényen beszélt Szegeden.

MTI MTI

Sarkozy minisztere:
 

Sarkozy minisztere: "problémás a helyzet Magyarországon"

"Problémás a helyzet ma Magyarországon", ahol új alkotmány lépett életbe, konszolidálva Orbán Viktor konzervatív miniszterelnök hatalmát - jelentette ki a konzervatív párti Alain Juppé külügyminiszter a francia állami televízió 1-es csatornájának nyilatkozva.

MTI MTI

Origo: csendben van a kormány a pénzügyi viharban
 

Origo: csendben van a kormány a pénzügyi viharban

Alig kísérik kormányzati megnyilvánulások a frankárfolyam révén Magyarországra is hatással lévő nemzetközi pénzügyi zavarokat, és háttérben zajló munkáról sem tudni, mivel több kormánytag is szabadságon van. Sajtófőnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök dolgozik, kormányülést azonban nem tartanak ezen a héten.

Origo Origo


Londoni elemzők: a kormány
 

Londoni elemzők: a kormány "elszántnak tűnik"

A magyar államháztartási reformprogram "ambiciózus" és "radikális", ám ha sikeresen végrehajtják, az átalakíthatja a magyar gazdaság kilátásait - áll londoni felzárkózó piaci elemzők keddi helyzetértékelésében, amely szerint azonban a program "puszta radikalizmusa" végrehajtási kockázatokat teremthet a várható társadalmi és érdekképviseleti ellenállás miatt.

MTI MTI



A magyar kormány nem fog késni a hamburgeradóval
 

A magyar kormány nem fog késni a hamburgeradóval

A kormány tartja magát a reformprogram elfogadásának eredeti menetrendjéhez – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), reagálva az index.hu csütörtöki információira, miszerint a meghirdetett forgatókönyvhöz képest egy-két hetes csúszással készülne el a csomag.

unknown unknown


Elavult osztrák tankokat vesz a kormány
 

Elavult osztrák tankokat vesz a kormány

Leselejtezi páncéloshaderejének felét az osztrák hadsereg, az öreg szerkezetekre a Blikk információi szerint a magyar kormány igényt tartana. Norbert Darabos védelmi miniszter azt mondja: 20 évvel a hidegháború után ezek a fegyverek már elavultak.

Blikk Blikk


Kormány kontra Alkotmánybíróság - összeállítás
 

Kormány kontra Alkotmánybíróság - összeállítás

Petíciók, tüntetések, nyílt levelek – reakciók az Alkotmánybíróság hatáskörének csonkítására irányuló kormányzati tervekre. A testület domesztikálását már 15 éve is sürgette az akkori hatalom gazdasági kulcsminisztere – derül ki a HVG összeállításából.

HVG HVG